Az oldalon a Shop Renter és a Simple Pay lesütizi (cookie) a keresődet, másképp nem tudnánk eladni neked Szent András söröket és kiegészítőket. Mindezeket az oldal használatával elfogadod.
A Szent András Sörfőzdétől eddig sem volt idegen a társadalmi felelősségvállalás. Korábban az autizmussal élő fiataloknak és Békés vármegye egyik leghátrányosabb kistérségében működő iskolájának, a Zsadányi Református Általános Iskolának ajánlottunk fel pénzbeli, tárgyi adományokat, mely forrásokkal élhetőbbé, elfogadhatóbbá tehettünk az életkörülményeiket és hozzájárulhattunk szellemi fejlődésükhöz.
Most a tartósan beteg gyermekeken Veled együtt szeretnénk segíteni!
A támogatásban társunk lesz a Bátor Tábor Alapítvány, ők azok, akik már negyedszázada nyújtanak sorsfordító élményeket a súlyosan beteg gyerekeknek és családjainknak. Nevetést visznek a kórházi ágyak mellé, az otthon falai közé, ahol közös játékokon keresztül bátorságot adnak a nehéz helyzetekben.
Főzdénk ebben a példamutató munkában szeretné segíteni az alapítványt és támogatni a gyermekek lelki fejlődését azáltal, hogy egy nagyon különleges sörturista élménycsomagot bocsájt aukcióra az alapítvány online árverésén. A két főre szóló Szent András élménycsomagban nem csak egy különleges gasztronómiai élményt találsz, de elegendő programot is egy hosszú hétvégére. Az aukció szeptember 6-án zárul.
A csomag tartalmát itt találod és ide kattintva tudsz licitálni is:
https://givergy.uk/GolfEvent2024/?controller=lots&action=showLot&id=12
Magánszemélyként Te is tudod támogatni a Bátor Tábor Alapítványt, erről a weboldalukon találsz útmutatót. Csatlakozz te is az alapítvány küldetéséhez!